Ha eltávozik valaki a családból, sokszor csak néhány fotó és pár foltszerű emlék marad utána, az unokák, dédunokák számára többnyire pedig már az sem. A szó elszáll, az írás megmarad - régi közhely és fájdalmasan igaz. Mindaz amit valaki átélt, ahogy érzett és gondolkodott, az idő múlásával tovaszáll, ha nem őrizzük meg tudatosan.
örömeik és kudarcaik, anyagi eredményeik és erkölcsi tanításaik, jó és rossz példáik egyaránt. De vajon ismerjük-e az életüket? Tudunk valamit a gyermekkorukról, ifjúi éveikről vagy arról, hogyan ismerkedtek meg a párjukkal és hogyan indultak el a közös életben? Tudjuk vajon, mik voltak nagyapánk álmai, emlékszünk nagymamánk kedvenc virágára, megőriztük receptjeit? És a szüleinkkel hogy állunk? Mennyit tudunk átadni az ő életükből, emlékeik gazdag tárházából gyermekeink, unokáink, dédunokáink számára? Hát a magunk emlékei? A gyermekkorunk, útkeresésünk az életben, a küzdelmeink, a munkánk, a családunkkal töltött idő, a közös nyaralások emlékei? Mindez megőrzésre váló érték, ami nagyrészt elvész, ha nem teszünk ellene valamit. Ám ha megtesszük, ez lehet az igazi örökségünk!
Beszélgessünk az emlékekről, arról, mit és miért fontos megőrizni ezeket!
Új hozzászólás