A nagyszülõ és unokája közötti kapcsolat mindkét fél számára nagyon sokat tud adni, amely egyedülállóan önzetlen és kölcsönös örömet hordoz.
A nagyszülõi szerephez, az érett személyiséghez a gyakori konfliktusoknál jobban illik a szelíd békítés szándéka, a családi egység képviselete. Lényeges, hogy a nagyszülõ ne valljon a szülõkétõl gyökeresen eltérõ nevelési elveket, és az esetleges neveléssel kapcsolatos vitáik ne a gyermek elõtt történjenek. Ha a két generáció az alapelvekben megegyezik – és ebben az esetben elsõsorban a nagyszülõnek kell alkalmazkodnia – a nagymamák és nagypapák jelenthetnek egyfajta finom ellensúlyt a szülõvel szemben.
Ez többnyire némi engedékenységben nyilvánul meg (hiszen a nagyszülõ–unoka viszonyt általában kevésbé terhelik a mindennapos apró harcok), ami addig nem káros, amíg nincs benne a szülõ háta mögötti cinkos összekacsintás, és nem kérdõjelezõdnek meg a gyermek életének szülõk szabta alapszabályai.
Elõfordul, különösen, ha a három nemzedék egy háztartásban vagy egészen közel lakik egymáshoz és a szülõk nagyon elfoglaltak, hogy a nagyszülõnek kell kissé szigorúbbnak lennie. Kivételes élethelyzetekben, esetleg válságban lévõ családoknál adódhat úgy, hogy a nagyszülõk nevelik az unokákat, ilyenkor teljes egészében átveszik a szülõi szerepet.
A nagyszülõk a mesélés mesterei. Még ha könyvbõl olvassák is a történetet, jóságos mosolyuk, ízes szóformálásuk, derûs hangjuk különös varázzsal, sajátos többlettel látja el a megszokott szereplõk kalandjait. A legtöbb nagymami és nagypapi fejbõl is sok szép népmesét tud, és mivel õk a láthatatlan családi legendárium õrzõi, gyakran elõkerülnek a megtörtént régi családi esetek is. Sok gyermek ezeket szereti a legjobban, már némelyiket kívülrõl tudja, de még mindig követeli az "amikor te kicsi voltál és vándorcirkusz jött a faluba...", az "amikor apa kicsi volt és zöld cseresznyét evett...", illetve, ha már nagyobbacska az "amikor én kicsi voltam, és sehol nem találtatok..." kezdetû történeteket. Az ismétlõdés biztonságot nyújt a gyermeknek, több generáció életének megismerésével pedig egyfajta folytonosságot élhet meg, érezheti, hogy helye van a nagy, ismeretlen világban.
Ha valamelyik nagyszülõ vagy dédszülõ már nem lehet köztünk, de a gyermek ismerte õt, személye és halála ne legyen tabu agyermek elõtt. A felnõttek fájdalmát mindenképpen érzi a gyermek, és ha nem szabad beszélni a "kalapos nagyanyóról", nem tudja mire vélni a helyzetet. Félelem, sötét gondolatok, esetleg bûntudat gyötörheti az unokát. Hallgatás helyett fényképek és történetek segítségével elevenítsük meg õt.
Az unokák és nagyszülõk közötti viszonyt sok tényezõ befolyásolja: nagyszülõk életkora, egészségi állapota és elfoglaltságának mértéke, a generációk lakhelye közötti távolság, az unokák száma, illetve a szülõk és nagyszülõk közötti kapcsolat szorossága. Ha objektív akadályok miatt ritkán, többnyire csak ünnepnapokon találkoznak az unokák nagymamájukkal, nagypapájukkal, a nagyszülõk akkor is a gyermek gondolkodásának központi szereplõi, késõbbi társas viselkedésének fontos meghatározói. A szülõk és nagyszülõk közötti viszony mintát ad az apróság számára elsõsorban saját szüleivel szembeni viselkedésében.
Ünnepekre készülõdve nagyszülõként nem érdemes ajándékozási neurózisba esnünk, kerüljük az erõn felüli drága ajándékokat. Az unoka gyakran jobban örül egy hasznos apróságnak, különösen, ha személyes színezete van. Egy kisfiú egy méregdrága távirányítós autóval néhány napig játszik, majd ráun, a nagypapa monogrammal ellátott kisbicskája viszont egész életében féltve õrzött kincse lesz. Ha vidéken laknak a nagyszülõk, és egészségük, erejük is lehetõvé teszi a kisunokák nyaraltatását, ezek a felhõtlen vakációk beépülnek a gyermekek alapélményei közé – és néhány évtizeddel késõbb a családi legendatárba is.

forrás:http://nagymami.network.hu/blog/nagymamik-klubja-hirei/a-nagyszulok-szerepe