Kedves Nagymamik és Nagypapik!

Önökhöz (Hozzátok) szólok most szeretettel.

Mivel idestova én is már jól bent járok a hatodik X-emben, talán megbocsájtható lenne a tegező forma, de konzervatív ember lévén, tiszteletből inkább maradok az önözésnél…

Nagy felelősség hárul ránk nagyszülőkre, mert az unokák lelki és szellemi indíttatása, gyakorlatilag a kezünkbe került (ill. csúszott át).

Az “áldásos” emancipációnak köszönhetően az édesanyák nagy többsége már nem tud egész nap a gyermekével foglakozni, mivel ehelyett ezt az időt a munkahelyüken töltik el, így a gyermekek az iskola után vagy a napközibe, vagy (szerencsésebb esetben) a nagyszülőkhöz kerülnek. De pontosan így van ez az óvodás korosztállyal is.

Mivel a gyermek szellemi irányvonalát (tudat alatt) a hetedik évet bezáró korig a közvetlenül a környezete szabja meg, így érthető, hogy ezzel a most ránkháruló feladattal felelősséggel élnünk is kell!

A pszichológusok szerint ezt az irányt még a 10-11 éves korig lehet egy kicsit változtatni, de később nem. Ez, mint írtam, érvényes a lelki és a szellemi irányvonalra. Mivel én orvos, nem pedig pszichológus vagyok, így inkább most a szellemi irányról beszélnék.

Több mint 25 éve külföldön élek és nekem is vannak unokáim. Ezek “nevelgetése” közben vettem észre, hogy az itt(Németországban) kapható mesekönyvek siralmas minőségűek… Mikor aztán ezügyben megpróbáltam Magyarországon is szétnézni – tisztelet a kevés kivételnek– sajnos nem találtam lényeges különbséget. Na itt nem a papir minőségére és a kötési technikára gondolok, hanem a tartalomra és az illusztrációra.

Kezdjük először az illusztrációval!

Ezek nagy többsége modern, vagy moderneskedő és az absztrakthoz közelítő stílusú. Azt mondják a “hozzáértők”, hogy erre azért van szükség, mert így a gyerekek, a saját egyéni stílusukat fedezik fel a rajzokban, mert hiszen ekkor még ők is kriksz-krakszokkal rajzolnak és nem kiforrott a stílusuk… Ez mind igaz lehet, de emlékezzünk vissza a mi gyerekkorunkra, milyen szép illusztrációk voltak a mi szép mesekönyveinkben (amelyek egy része, még a nagymamánk korából, a “régi szép békeidőből” származott). Ennek köszönhetően (talán nem is vettük észre, de) az izlésünk is formálódott, és így ezzel párhuzamosan – a mi egyszerű gyermeki fantáziánkat követő – saját rajzaink is fejlődésnek indultak… Felnőttünk és egy érett izléssel tekintettünk a világra, annak is a képi megnyilvánulására… Gondoljuk meg! Nem biztos, hogy ez így, ilyen símán, ilyen zökkenőmentesen fog a mi unokáinknál is bekövetkezni…, akik különben is bőségesen el vannak halmozva a televízió rémséges rajzfiguráival és brutális történeteivel…

És itt most eljutottunk a tartalomhoz.

Mert bizony ezeknek az új, un.”modern” meséknek a tartalma még siralmasabb. Ezekben a butuska és témájukban a végletekig leegyszerűsített mesékben a gyermekek például vásárolni mennek a nagyival, miközben a villamos csilingelve “rájuk szól” és élesen fékez,  a bolt pénztárosnénije pedig mérgesen morog a vevőkre… Ilyen és ehhez hasonló történetekkel találkozunk e mesekönyvekben, amelyek nem rántják ki a gyermeket a hétköznapok világából, nem repítik át egy álomszerű mesevilágba, amelyekben  a szeretet és az okos egymás segítése a közös (tanító) cél…

Pedig nem kellene messze mennünk, mert – ellentétben más európai országokkal – éppen a mi hazánk van abban a szerencsés helyzetben, hogy “ezerszámra” sikerült itt a népmeséket összegyüjteni, olyanokat amelyek a nép ajkán éltek…

Tehát ezek (már bocsánat a kifejezésért) nem egyes “gőzös fejű” meseírók ötletéből született mesék, hanem a nép ajkán, vagyis a nemzet kollektív emlékezetében élt történetek… Tehát ezek a mesék  pontosan ránk vannak szabva, mint ahogy a szabónál megrendelt ruha… Az is ránk, és csakis ránk illik, és nem pedig más emberekre… Tehát miért nem használjuk ezt ki? Miért fordulunk ehelyett (és bizony nem is egyszer) más nemzetek meseíróihoz… Hiszen ők mások…, hogy úgy mondjam, más a szabójuk!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglakoztattak, amikor a három fiúunokámnak mesekönyveket kerestem… Nehéz vállalkozás volt…(Különösen itt kint Németországban!)

Ekkor határoztam el, hogy írok nekik egy mesekönyvet… Írok egy olyat, amely az ő testükre szabott. A magyar gyerekek testére…

Így én lettem a “szabójuk”.

Miközben gyüjtöttem ehhez a meséhez az adatokat, észrevettem, hogy a magyar népmesék között egy bizonyos összefüggés mutatható ki… Egy bizonyos folyamatosság, amely a mai XIX-XXI. századunkra már széttöredezett és csak szilánkjaiban található meg.

Ezeket a szilánkokat most összegyüjtöttem és “A titkos hagyaték meséje” című” könyvemben egy új rendszerbe foglaltam, amelyet sikerült aztán tavaly nyomdába juttatnom és ezévben pedig megjentetnem.

Időközben ez a téma szabályosan szenvedélyemmé vált és mintegy életfeladatot adott a számomra. Vagyis azt, hogy ezzel a gyerekeket ismét visszavezessem a “tiszta forráshoz” , mintegy fölrázva őket…, és hogy ezzel megmutassam nekik azt az egyedülálló ajándékot, hogy ők magyarok;  és a világot valahogy egészen  máshogy, sokkal tisztábban tudják látni és érezni, mint más nemzetek  fiai.

Azt hogy ezt a “közösségi” vállakozásomat siker koronázza, Önökre nagyszülőkre van szükségem. Hiszen Önök veszik kezükbe ezt a könyvet, Önök lapozzák fel, és Önök is fogják először felolvasni a kisunokáiknak.

Most ezekután pedig engedjék meg, hogy ízelítőként a köny bevezetőjét most ide bemásoljam!

Kérem olvassák el, és ha ez megnyeri a tetszésüket, pontosabban felkelti a kíváncsiságukat, vegyék a fáradtságot és keressék fel a Szkítia könyvhálózat boltjait,  az Írók Boltját, vagy a Kéthollós könyvesboltot Budapesten,  esetleg még Keszthelyen a Helikon Könyvesboltot. Mert itt ezekben a boltokban kapható ez a könyv.

Zárásként engedjenek meg még egy megjegyzést: higgyék el, mindezt nem reklámcéllal írtam, hanem sokkal inkább segítő szándékkal. Mert tudom (nagyon is jól, a magam tapasztalatából), hogy milyen nehéz egy jó mesekönyvet találni… Az ember órákat áll a könyvesboltok  polcai előtt és egyik könyvet a másik után lapozgatja át…segítség hiányában.  Ehhez kívánt segítséget nyújtani Önöknek ez az írás. Köszönöm, hogy elolvasták!

Most pedig következzen a könyv bevezetője.

Bevezető a felnőtteknek

Most pedig Önökhöz szólunk, kedves Szülők és felnőtt Olvasók!

„Egyszer volt, hol nem volt…“ - kezdődnek az ősi magyar meséink, amelyek népünk ajkán maradtak fenn.

Találkozunk bennük Óperenciás tengerrel, üveghegyekkel és Hetedhét országgal…

Ezek nem lehetnek véletlenek!

Ezek mindegyike egy-egy ősi, csaknem elfelejtett üzenetet hordoz a régmúltból.

Egy olyan régmúltból, amely itt a Kárpát-medencében csak rejtve maradhatott fenn a nép ajkán.

Ezért kezdődnek mondáink is így:

“Hej, regő rejtem…“

Mert bizony ez nem jelent mást, mint hogy

„Hej, régön rejtem… azt, amit most elmondok nektek“.

Vagyis így adta tudtunkra a mesélő, hogy egy réges-régi, rejtett történetet fogunk tőle hallani, amelyet ő is így hallott valamikor, régen, az ő elődeitől.

Az már bizonnyal másoknak is feltűnt, hogy ezek a régi meséink – amelyek íly módon, a nép ajkán maradtak fenn – sokszor hasonlatosak vagy majdnem azonosak a régi görög mondák egyes részleteivel.

Azt azonban, hogy e meséink széttört és szétszóródott mozaikjait helyesen összerakva eljutunk egy összefüggő rege-lánchoz, azt most újszerűen, ezzel a könyvemmel igyekszem bemutatni.

Ebben pedig talán éppen az a legmeglepőbb, hogy ez a feltárt “mesevonulat” – úgy részleteiben, mint egységében – pontosan illik a népünk eredetéről vallott legújabb elméletekhez, amelyekre majd a meséket követő magyarázatok hívják fel a figyelmet.

Így felnőtt olvasóink számára a könyv “sava-borsa” éppen a mesék utáni részekben lesz fellelhető.

Mint a jó szakács esetében is, aki éppen a paprikával, a sóval és a borssal adja meg ételkülönlegességének a fő karakterét, ugyanígy történik ez most a mi esetünkben is.

Mert a könyv karakterét és fő jellemzőjét az un. “sava-borsos” magyarázatokban találja meg az olvasó.

De – tudom nagyon jól – ahogy még a legjobb szakács főztjét is kritizálni lehet, ugyanúgy fogják kritizálni az én könyvemet is. Mindenesetre egy azért biztos: ahogy az ételt is először meg kell kóstolni, hogy a milyenségét megítéljük, ugyanúgy a könyvet is először el kell olvasni…!

És ezzel máris elértem valamit…

Tehát – amint említettem – minden bizonnyal lesznek, akik nem fognak egyetérteni e könyv felfogásával; és így ezt a mese-összeállítást – a legjobb esetben is – fölényes kétkedéssel vagy leereszkedő mosollyal fogják kézbe venni. 

Megtehetik…, hiszen e véleményüket régi, begyepesedett elméletek és hibásan értelmezett régi információk támogatják. Tudvalevő, hogy óriási erők dolgoznak ezek hátterében, lehengerlő szellemi terrorjukkal elnémítani kívánván minden más véleményt.  

Én azonban úgy vélem: mindaz, ami e könyvben olvasható, bizonyítja, hogy csakis ezen az úton és csakis ezzel a módszerrel sikerülhet eljutnunk ahhoz az archaikus, rég elveszett ősmondánkhoz, amely egykor a magyar nép elvitathatatlan tulajdona volt, és amely ugyanakkor az emberiség ősi kultúrkincséhez is hozzátartozott.

Ezeknek a történeteknek a nyomában indulunk el tehát most, melyek népünk régmúltjába vezetnek el bennünket. Abba a régmúltba, amelynek eseményei egykor valóban az „üveghegyeken túl” kezdődtek, valahol a „Hetedhét ország“ táján…

Ebben a könyvben, amit most kezében tart az olvasó, mindezek mellett még egy másik, egyeseknek talán úgyszintén szokatlan újítással is találkozni fog az érdeklődő.

 
Mert miközben a magyarok eredetét és őstörténetét a legújabb kutatási eredmények alapján – az eddigiektől eltérő, új szempontok figyelembevételével – igyekszem majd bemutatni; egyszerre kívánok a kicsikhez, a nagyobb gyermekekhez, valamint az ifjú felnőttekhez is szólni.

Ezt kívánja elősegíteni az a gyermekek érdeklődését felkeltő – és bizonyos fokig interaktív módszernek számító – különlegesség, hogy a mese képeihez tartozó szövegrészeket magyar rovással készítettük. Ehhez kívánunk a könyv végén található „Útmutató” részben a gyerekeknek információval szolgálni.

Mindezek alapján, mind a könyv írójának, mind a könyv grafikai illusztrátorának elsődleges célja – a legfiatalabb korosztály érdeklődésének felkeltésén keresztül – az oktatás és a tudatformálás.

Annak a tudatnak a formálása, amelyet a magyar népben – az 1848-as szabadságharcunk leverését kővető eltelt másfél évszázad alatt – oly sokféle módszerrel nyomorítottak meg. Az oktatás pedig annak az értelmében, hogy a gyerekek – ez az új magyar nemzedék – ne az iskolák régi, elferdített történelmi anyagából szerezzenek elsőként tudomást népünk eredetéről, és így ne ez a tananyag váljék elsődlegessé a gyermeki tudatukban és fantáziájukban…; hiszen akkor az fogja meghatározni a későbbi életfelfogásukat is…

E cél elérése nem egyszerű feladat; mert köztudott, hogy a kisgyermekeket egészen más érdekli és egészen más köti le, mint az idősebb korosztályt – különösen pedig a pubertáson túljutott generációt –, akiket már a részletek is jobban érdekelnek. Igyekeztem tehát a kisgyermekek számára íródott részeket úgy megfogalmazni, hogy az ne csak meseszerű legyen, hanem valóban meg is mozgassa a fantáziájukat. Ebben elengedhetetlenül fontos szerepet játszik a könyv grafikai megoldása: a képek és a rajzok motívumai, amelyeket a könyv illusztrátora igen gondos munkával, a forrásanyag alapos tanulmányozása után állított össze.

Mint látni fogjuk, e meserészek mondai, népmesei és műmesei elemekből tevődnek össze. Ezeket egy magyarázó, az ismereteket elmélyítő szövegrész követi – az idősebb gyerekek és az érdeklődő felnőttek számára. Majd végül azoknak, akik ezen túlmenően is érdeklődnek a részletek iránt, a könyv végén a “Szószedet és jegyzet” cím alatt – a forrásanyag részletes felsorolása mellett – még további ismeretek állnak rendelkezésükre.

A kisgyermekek pedig, ahogy természetszerűleg lassan testileg növekszenek, ezzel párhuzamosan fejlődik a szellemük is; ezért – reményeink szerint – később az érdeklődésük egyre inkább megnyílik e könyv témája iránt is. Így azok a mesék utáni részletek, amelyek eddig esetleg még nem tudták megmozgatni a fantáziájukat, idővel egyre inkább felkeltik majd a kíváncsiságukat… Tehát a kezdeti, első lapozgatások után, később talán majd újra a kezükbe veszik ezt a könyvet, és ismét tüzetesen átolvassák; de most már nem a jól ismert meserészek, hanem sokkal inkább az utánuk következő részletek fogják lekötni az figyelmüket.

Ez a könyv – reményeink szerint – így képes lesz egy hosszabb életszakaszon keresztül mintegy rejtett szellemi kísérőjévé válni az egykoron még gyermek olvasónak.

Mint írtuk, ez a szándéka az írónak és az illusztrátornak egyaránt…

Azért, hogy mindez megvalósulhasson, és hogy a könyvben könnyebb legyen az eligazodás, a kicsik számára nagyobb betűkkel és sok szép színes ábrával mutatjuk be a történeteket, a nagyobbaknak szóló, magyarázó részekben pedig már a szokásos betűszedéssel és inkább fényképanyaggal dolgozunk.

Reméljük, hogy vállalkozásunk megnyeri majd mind a szülők, mind a gyermekek és a fiatal olvasók tetszését -  mindhárom generációnak élményt nyújtva.

A szerző

Dr.  T. Túri Gábor

és a könyv illusztrátora, 

Kolozsvári-Donkó Rebeka

néprajzos-zománcműves