Felálltam, körülnéztem, amikor valaki enyhén megérintette a vállam.
        Hátrafordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva,
        beragyogva ezzel az egész osztályt. Így szólt: - Szia, jóképű! A nevem
        Rose. 87 éves vagyok. Megölelhetlek?
        Nevettem, és lelkesen válaszoltam:
        - Még szép, hogy meg!
        Erre ő barátságosan megszorongatott.
        - Miért van ön a főiskolán, már ilyen fiatal, ártatlan korban? - kérdeztem.
        Viccesen azt válaszolta:
        - Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és
        gyerekeket csináljak!
        - De most komolyan. - mondtam. Kíváncsi voltam, mi motiválta őt, hogy egy
        ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen.
        - Mindig arról álmodtam, hogy befejezem a főiskolát és végre eljött az
        ideje! - mondta.
        Az órák után elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egy
        csokiturmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban,
        minden nap együtt mentünk haza és rengeteget beszélgettünk. Mindig azt
        képzeltem, hogy egy időutazáson veszek részt, amikor az
        életbölcseleteiről mesélt. Az év során Rose az egyetem egyik
        szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, gyorsan
        összebarátkozott. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta, hogy a többiek
        felfigyeltek rá. A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a foci bankettre.
        Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták és a
        színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a három kártyáját
        a földre. Egy kicsit zavarban volt és a mikrofonra támaszkodva azt mondta:
        - Elnézést, egy kicsit ideges vagyok. Feladtam a sört a böjt miatt, és ez
        a whisky kicsinál! Sosem fogom rendbe szedni ezeket a lapokat, szóval
        hadd mondjam el fejből amit tudok!

        Ahogy nevettünk, megköszörülte a torkát és így folytatta:
        - Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg,
        mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és a sikernek
        összesen négy titka van.
        - Nevess sokat, és minden nap találj humort az életedben!
        - Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál.
        Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön,
        hogy halottak és még csak nem is tudnak róla! Hatalmas különbség van
        aközött, hogy felnősz és aközött, hogy megöregszel. Ha 19 éves vagy, és
        egész évben csak fekszel az ágyban, anélkül, hogy valami hasznosat
        csinálnál, akkor is húsz éves leszel. Jelenleg 87 éves vagyok, és ha
        egész évben az ágyban fekszem, én is 88 leszek. Mindenki megöregedhet.
        Nem kell hozzá tehetség vagy képesség.
        - Ahhoz, hogy felnőj, mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban!
        - Ne sajnálj semmit!
        A felnőttek általában nem sajnálnak semmit, amit megtettek, inkább azt, amit
        nem tettek meg. Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is
        éltek.
        A beszédét azzal zárta, hogy bátran elénekelte ,,A rózsa" című dalt.
        Mindannyiunkat megkért, hogy tanuljuk meg a szövegét és éljük át a
        mindennapjainkban.
        Év végén Rose befejezte a főiskolát, amit már olyan régen elkezdett. Egy
        héttel a diplomaosztó után meghalt. Békésen, álmában. Több mint kétezer
        főiskolás tanuló érkezett a temetésére, hogy tisztelegjen a csodálatos
        hölgynek, aki példát mutatott, hogy sose késő azzá válni, aki lenni
        akartál.

Abból élünk, amit kapunk, úgy élünk, ahogy adunk."