|
Nagymama
Az igazi nagymama, megőszült már a haja.
Lehet rövid, lehet kontyos, egy biztos, hogy nem bozontos.
Keresed? De nem találod?
Konyhába ha bekiáltod,
- nagyi hol vagy?!
Így felel,
- Itt vagyok én édesem.
Sose félj, hogy nem beszél,
hogy ódákat ő nem regél,
mindig tanít, karjába vesz,
arcod csókokkal halmozza el.
Rád mosolyog, szeme huncut, arca ráncos,
de ez mind-mind olyan bájos.
Unokáját mindig várja,
konyhája egy kincses bánya.
Van ott mindig fogra való,
vele lenni mámorító.
Olyan mint egy Holle-anyó,
mikor este párnám húzza,
lepedőmet lesimítja.
Égve hagyja lámpácskámat,
ne féljek az éjszakában.
Reggel meleg kakaó gőze fogad,
honnan tudjuk ki főzte azt?!
Nagymamás az illata, olyan meleg,
oly barátságos, bögréje is
mulatságos.
Ódivatú, de megszoktuk, pöttyös bögrék,
virágos edénykék, tányérok a falon lógnak,
szőnyegek sorakoznak.
Mindennek megvan a helye,
rendezett az élete.
Nyugodt is a lelke,
tesz-vesz reggel, este.
Stoppolja a zoknikat,
köténykébe járogat,
kicsit lassan öregesen,
mégis, mégis oly kedvesen.
Kedvenc helye hát a konyha,
hol a pogácsát szaggatja.
Csinál finom leveskét,
illatára belesnék.
Rám mosolyog, invitál,
s krumplit pucolunk már.
Aztán asztalt terítünk,
tudjuk hol van a helyünk.
Olyan finomat eszünk,
ebéd után ledőlünk.
Nagyi, egyből mosogat.
Hogy ereje honnan van?!
Lehet ő is mellénk fekszik,
megosztjuk a párnát,
odabújunk egymáshoz,
átölel mint védelmező,
betakar, mint óvó-féltő.
Azt hinnénk egy angyal éppen,
ki az álmunkat őrzi ébren,
ő a mi drága nagymamánk,
egy igazi angyal, ki leszállt az égből,
hogy szeressen, szeressen,
mindig míg élünk,
s tanítson, tanítson,
tanácsot ő adjon,
bánatos szívre gyógykenőcsöt rakjon,
velünk kacagjon,
velünk nevessen,
szeméből a könny is kiperegjen.
Mindig fájdalmas a búcsú,
de drága nagymamánk,
legközelebb is tiszta szívvel vár.
Úgy szeret, mint ki sosem szeretett,
ő is bánatos mikor nincs velem.
De tudjuk, eljő az az idő,
mikor viszontlátjuk,
addig is elköszönünk,
utunkra pogácsát viszünk,
ez a nagyi pogácsája,
egyedül és csak kizárva,
készítette tiszta szívvel,
fáradtságot ő nem színlel,
örül nekünk,
mindig-mindig,
várja azt a pillanatot,
mikor az unokája az ajtó kopog.
Minden tiszteletem övék,
ők a földre szállt angyalok,
kiknek a hajuk,
már ezüstben ragyog. |
Kapcsolódó hírek:
Nagxmama - unoka viccek
Az édesanya jobb keze a nyagymama
Mi a nagymamám evolúciós szerepe?
Nagyi, nagyapa és a többiek