Molnár Ágnes: Nagymama

A nagymama... nagyi... mama, mikor kissrác voltam... halottak napja... sok virág, a nagyi sírja, kőből, egy fa kereszt. Radnai Ferencné (Marika). "Örökké élni fogsz emlékezetünkben". "Élni"... Milyen rég... milyen rég nem gondoltam rá...
Milyen is volt? Ősz, őszes...
Hol lehet az a régi kép?
"-Anya, ki van a képen?"
"- A nagymama, nem emlékszel rá, kicsim? Nagyon szeretett"
A nagyi, anyának az anyja... nagyon szeretett... ősz, őszes tincsek... zsíros kenyér... Egy emlék... "Örökké ... emlékezetünkben" Csak az emlékekben. Én, én meg nem emlékszem... Ősz haj, zsíros kenyér... Volt ő egyáltalán, én ettem egyáltalán azt a zsíros kenyeret? Mennyire messzi a múlt... mintha nem is a részem volna... A "múlt"... a nagyi már csak ott "él". "Örökké ... élni ... emlékezetünkben" Mindig a múltban él... a múlt, csak az, az örök... De mit ér a múlt, ha egy idő múlva elveszik, elfoszlik, az éles képet elárasztja néhány eső, zivatar és rögtön más színű, más állagú.
Kőből volt a sír, rá is ültem... pofon... fa kereszt ... sok virág, sok-sok virág ... Merre is? A temető, a nagyi házához közel... zsíros kenyér... balra... sárga kerítés, kissé kopott... Ki lakhat most itt? Milyen lerobbant... Hol a játszótér? Játszótér, magas mászóka... lelöknek róla, és én sírok... zsíros kenyér... igen, sírok és a nagyi hoz zsíros kenyeret. Ősz haj... "Ne sírj Jancsikám".
"Viszon..átásra", a kapu fölött... hiányzik az "t" meg a "l". Elég ironikus... "Viszontlátásra", mintha akkor jönne ki a temetőből a halott, amikor akar.
Úristen, merre van a sír... fa kereszt... "örökké"... Sánta Júlia, Tóth Iréné... nevek, nevek, csak nevek... Radnai Ferencné (Marika), valahonnan most ez a név engem figyel. Nemsokára pedig az én nevem... nemsokára én is... ODA... csak egy név, még emlék sem, csak egy név... Radnai Ferencné, nagyikám, mama! Hol vagy?! Hozzád jöttem, én vagyok, Jancsika! Akinek zsíros kenyeret adtál! A lányodnak a fia... "Ne sírj Jancsikám!"
Megy le a nap... a nap... Az élet ugyanúgy folyik, napról-napra. Minden nap felvirrad és besötétedik. Az élet zajlik a maga örömeivel és fájdalmaival egyetemben. De itt... valami rendellenes történik...Hiába virrad fel a Nap reggel, nincs ki kitárja reá a szemeit, hiába sötétedik be, nincs ki elmélyedjen a csillagok gyönyörűségében. Folyik az élet itt is, miközben ezeknek az embereknek már nincsen jelenjük... Csak rátapasztják névjegyüket a jelenre, életeket változtatnak meg, törnek félbe!

- Jónapot uram, Ön itt dolgozik?
- Igen, sírásó vagyok.
- Nem találok egy sírt. A nagym...
- Sokan vannak így uram...Az idő gyakran elmossa a sír felé vezető utat. Az emlékeket... mindegyik út ugyanolyan, minden sír, minden kereszt összemosódik, csak a név, az különbözteti meg őket egymástól.
- Milyen furcsa, én is pont erről elmélkedtem idefelé
- Igen, igen... a név... kit keres?
- Marika, Radnai Péterné.. fa kereszt, kő sír...
- Egy név... még egy... mégy egy név
- Tud segíteni?
- Már sötétedik, menjen haza... "Majd"... majd holnap visszajön...
- Nem, nem, nekem nincs több időm...
- Igen, az... az idő... Viszon..átásra
- Viszontlátásra

Furcsa... mintha láttam volna valahol...ismerném... "Holnap...jöjjön vissza..." Nem, akkor talán már késő...Igaza van... minden összemosódik...minden ugyanolyan...csak a név... a név...
NAGYI... Radnai... Radnai... A keresztnév nem látszik, belepte a gaz, valami futónövény... RADNAI ... Nem ismerem ezt a keresztet, ezt a sírt... a név... azt sem... nem nézem meg mi van a növény alatt.. NAGYI.. a név nem érdekes...sem a név, sem a kereszt.. Az emlék... az ... még az is... az is elveszik... bennem... nincs kiben tovább élnie.. Eltűnik! Eltűnik a sír, a test, a név, az emlék! Végleg! Minden! Csak a nap... a nap ontja ugyanúgy a fényt...

forrás:http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kdaa/0/17876/1