Köszönöm Kedves Nagymama társak,kedves soraitokat.
Én mint gyakorló nagymama sok mindennel egyetértek amit
olvastam tőletek. Még mikor nem volt unokám, el sem tudtam
képzelni,hogy milyen érzéseket vált ki ez az állapot.
Hisz szerettem nagyon,és mai napig is szeretem gyerekeimet,de ez a szeretet,ez a kapcsolat más.Talán azért mert nincs a válunkon annyi teher,és több időnk is van
az unokákkal foglalkozni,mint annak idején gyermekeinkel. Jobb esetben nekik is
voltak nagymamáik,nagypapáik.Csodálatos érzés mikor gyenge karocskáikkal
átölelik a nyakamat,vagy kiabálnak ,hogy Mama,és mikor oda megyek azt mondják:
- Mama,csak azt akarom mondani,hogy NAGYON SZERETLEK.
Ennél szebb nincs,ez elfelejteti a fájós dereket,lábat,hátat.
Önző módra kívánom magamnak,és tiszta szívből kívánom minden nagymamának és
nagypapának ezt a boldogságot.

Üdvözlettel Marika

Válasz

A szerető nagymamival egyetértek. Én unokám születése után két hétig segitettem kis menyemnek. Első gyerek , unoka volt. Fiatal, negyven egy-két éves voltam. Nagyon jól megértettük egymást és mindenben elfogadta tanácsomat a menyem. Jött a védőnő, aki menyemnél is fiatalabb volt, azt tudta, amit az iskolában tanult. Rám nézett és kioktatott, hogy kell lázat mérni, nem szabad enniadni a babának bármennyire is sir és pelenkát nem mosni kell, hanem eldobhatót kell használni, stb. Na mit lehet erre mondani? Megköszöntem a tanácsát és szemmel láthatóan elégedetten távozott, mi pedig jót nevettünk és tettük a dolgunkat tovább.

Válasz

Kedves leendő és már gyakorló Nagymamik!

Még csak a várakozásról van tapasztalatom, de már nagyon rövid idő választ el attól, hogy köszönthessük a mi világunkban az újdonsült családtagot.
Azt látom, hogy a mai világban már egészen másképpen várják a szülők a jövevényt. Lehet, hogy ez abból adódik, mert Ők idősebb korban kezdenek ismerkedni a szülői szereppel?

Nagyon felkészülnek, napról-napra nyomon követik a baba fejlődését, már pár hetes korában láthatják - ha szerencséjük van, még az arcát is - így sokkal személyesebb a "kapcsolattartás" a kis pocaklakóval.
Mi annak idején még nem élhettünk a technika ezen vívmányaival, dolgoztunk a végsőkig. Szerencsére ma már a várandós mamáknak több idejük van a felkészülésre.

A nagyszülői tanácsadásról, szerepvállalásról az a véleményem, hogy ha kérdeznek és kérnek, akkor szívesen és nagy örömmel válaszolok, segítek.
Egyébként nem áll szándékomba belekotyogni, annál is inkább, mivel már egészen más az ápolási-nevelési módszer is.
Csak annyit mondtam a lányomnak is, hogy mindent természetesen, ösztönösen tegyen. Semmi rendkívülit nem kell tenni, csak kisemberként szeretni, gondoskodni róla.
Már megkértek, hogy rakjam össze a "mama-motyót" arra az esetre, ha menni kell az első időkben segíteni. Elsősorban itt sem az apróka körüli teendőkre gondolok, hanem a háztartás átvállalására, hogy az anyuka pihenni tudjon, mivel a gyakorlat azt, hogy 3 nap után haza engedik a kórházból.

Nagy öröm volt megkötni az első kiskabátkát, és nagy öröm lesz ha a kezembe tarthatom már. Úgy gondolom, nincs más dolgunk, csak szeretni önzetlenül. (Ebben benne van az, hogy ha kell, vigyázunk rá, ha kell játszunk vele, ha kell gondoskodunk róla és megismertetjük a világ sok-sok dolgával.)

Sok-sok örömöt minden nagyszülőnek!
Üdv.: egy leendő nagymami

Válasz