Én is 56. életévemet töltöm be, 9 éve rokkantnyugdíjasként. Egy 2 évvel fiatalabb hugom van, édesapánk már nem él, édesanyánk 67 éves. Mi is gyermekkorunkban nagyon szerény körülmények között éltünk, hetente 1 alkalommal vasárnap jutott hús az asztalra és hónap végén sajnos volt hogy bezárkóztunk amikor a villanyszámlás járta az utcákat mert már nem maradt annyi pénz, hogy ki tudjuk fizetni. Édesapánk nagyon sokat betegeskedett, így édesanyánk 3 műszakba járt dolgozni, hogy taníttatni tudjon bennünket és étel is jusson az asztalra. Ettől függetlenül boldog gyerekkorunk volt, szerettük egymást, sokat segítettünk szüleinknek és tisztességre, becsületességre neveltek minket. Én akkor amikor fel tudtam fogni hogy bizony élnek nálunk sokkal jobb körülmények között is, elhatároztam ha felnövök azon leszek, hogy gyermekeimnek mindent meg tudjak adni, amit nekünk a szüleink nem tudtak megadni, bár soha nem követelőztünk, elfogadtuk az akkori állapotot. Most már felnőtt gyermekeink vannak, lányomnál 2 kiskorú unoka /akiket egyedül nevel/ fiamnál 1 kiskorú unoka van. Férjem még dolgozik, 62 éves korában mehet nyugdíjba, most 60 éves, én rokkantnyugdíjas vagyok. Mindent elértünk idős korunkra, de sajnos a mai munkanélküliség miatt ott tartunk, hogy ha nem segítenénk a gyermekeinket, sajnos ott sem jutna elég ennivaló az asztalra. Hiába végeznek gyermekeink a szakmáik mellett különböző tanfolyamokat, mégsem tudnak munkahelyet szerezni maguknak. Soha nem gondoltam volna, hogy majd a kettőnk nyugdíjából még a gyermekeinket és az unokáinkat is nekünk kell eltartani. Tehát lassan visszajutunk oda, ahonnan elindultunk, hogy inkább a mi hasunkon spórolunk hogy a gyerekeinket és unokáinkat segíteni tudjuk. És akkor még nem beszéltem a gyógyszereinkről, ami havonta több 10 ezer forintba kerül. Nagyon el vagyok keseredve, hogy ilyen világot élünk, hogy a fiataloknak kilátástalan a jövőjük.

Nagyszülőnek lenni csodálatos dolog, de néha már fáj ez a szeretett . Minden megváltozik.

Sajnos haza példát én is ismerek, méghozzá családon belül, mert egy rokonunkat és nővérét is határ választotta el, s már 85 éves volt a nővér, mikor átszökött - hogy sírtak, felejthetetlen találkozás volt -, s többé nem is látták egymást, meghalt szegény mind a kettő. hát igen...

Előzmény

Ez remek! Gratulálok ennek a nagyinak. Én most sem tudom ezt megcsinálni, pedig nevetve a lánya lehetnék.

Hát, igen , Ő aztán SZUPER !!

Igen! A nagymama szerepe a legfontosabb a családban! Az ő feladata az egész családot összetartani. Ez nem uj felfedezés, évszázadok óta mükösik. Én is nagy szeretettel gondolok, a nagyszüleimre. Tőlük tanultam meg, hogy kell játszani, viselkedni, ügyesnek lenni. Az élet nehézségeit, kudarcait, és vidámságait hogy lehet túlélni, és hogy lehet örülni. A gondoskodás, szeretet hiánya, megviseli az érző szíveket. Már nem vagyok fiatal, de nekem még mindig hiányzik a drága nagymamim.

Nagyon örülök, hogy nekem sokáig voltak nagyszüleim. Soha nem lehet elfeledni az ő jóságukat, szeretetüket. Remélem rólam is majd igy fognak megemlékezni. Barna Ida 7o évesen.

Ezt még én sem láttam. a hét végén megmutatom az unokámnak. Mivel ő már második osztályos., mindennap elolvas 2-3 mesét este a mindennapra egy mesét mesegyűjteményből, azzal a céllal, hogy az olvasást gyakorolja és elmondja, valamint ne a carton szörnyűséges meséi hassanak csak rá. Megóvni nem igazán lehet őket , mert egymásnak is elmondják a gyerekek és kikövetelik hogy megnézzék a tv-ben azt amit az osztálytársa is látott, de terelgetni lehet. Amig teljesen a befolyásom alatt lehetett tartani versekkel és általam kiatált mesékkel aludt el és nagyon szerette zeket.. Amióta erősebb a barátoknak a hatása is bizony megnézi a cartont a minimaxot, meg a a többi meseadót is.